A következőkben bemutatandó előadóról nem tudok hosszasan írni, mert bár három éve robbant be a finn köztudatba a Finnish Idol középdöntőjébe jutással, viszonylag gyorsan ki is került onnan, utánlövésnek egy reklámban való szereplés és ez a klip futotta. Laura Vanamo azonban még most is nagyon fiatal, és olyan dologgal próbálkozott, ami tényleg nem feltétlenül volt sikerre ítélve: a j-pop átvitelével Finnországba. Az eltelt idő azt mutatja, hogy ez megbukott - amíg az Idolban szerzett ismertsége kitartott, néhány haknit letudott, azóta azonban teljesen eltűnt a süllyesztőben, ellendrukkerei, még ha talán nem is voltak többen rajongóinál, bizonyosan hangosabbak voltak. Albuma nem jelent meg, csak egy kétdalos kislemez, ahol ezt a dalt, és a japán eredetijét énekli, amely egy hasonlóan fiatal japán lány, Tsukishima Kilari egyik fülbemászó dala. Laura azóta inkább újra rajongó, mint énekes, bár a CANDY☆LOVE nevű négytagú formációval olykor fellépnek még, hogy j-pop dalokat énekeljenek playback alapokra, változó színvonalon.
Reméljük, van visszaút, addig pedig a bátor kísérlet elismeréseképp nézzük meg a Laura egyetlen megjelent dalához készült kifejezetten cuki klipet.
Laura Vanamo - Se tunne (Az érzés)