HTML

Északország zenéi

Érdekes, népszerű, népszerűtlen, újszerű vagy épp tradicionális észak-európai zenék, amik itthon kevéssé ismertek

Friss topikok

Linkblog

Indie több mint 25 éve már: a Röövel Ööbik

2013.08.18. 11:10 dap

Mi történik, ha egy tanárt, egy bulvárújságírót, egy divatfotóst és egy lemezlovast összeeresztünk a nyolcvanas évek végi Szovjetunió észt tagköztársásgában? A kérdés nem költői, a választ ugyanis a Röövel Ööbik zenekar jelenti, akik 1987-ben alakultak, első lemezüket 1989-ben jelentették meg, de azóta is többé-kevésbé aktívak (főleg, ha a zenekar egyéb néven futó projektjeit - legfőképpen az Una Bombát, amely név alatt két lemezt is kiadtak - is figyelembe vesszük), és mindig képesek megújulni (a kísérletező kedv lenyomata az Una Bomba is, amely néven időről időre máig koncerteznek, és jazzes elektropop zenéket játszanak). Legutóbbi lemezük 2009-es,ezen a linken meg is lehet hallgatni.

De vissza a kezdetekhez! A zenekar nemcsak azért egyedülálló, mert a nyolcvanas évek Szovjetuniójához képest meglepő frissességgel szólaltatták meg az pszichedelikus beütésű, olykor new wave-es rockzenét, hanem azért is, mert angolul énekeltek, és ez a kilencvenes évek elején az egzotiukumokra nyitott nyugati zenehallgatók fantáziáját is megmozgatta, a zenekar a BBC rádió Peel Sessions műsorába is meghívást nyert, és számottevő népszerűségre tett szert Észak-Európában, de megjegyzendő, hogy pályájuk kezdetén, minden bizonnyal a béketábori szolidaritás jegyében, Magyarországon is koncerteztek. A Röövel Ööbik név, ami rabló csalogányt jelent, nem a zenekari tagok elborult fantáziájának a szüleménye, hanem utalás egy orosz népmesére, illetve annak sötét és gonosz szereplőjére, a vadregényes orosz erdőkben élő mitikus teremtményre, akinek az éneke kínhalálba kergetett mindenkit, aki meghallotta. Szerencsére a zenekar hallgatóságára ez kevésbé jellemző, és noha a kezdeti sikerek után mára leginkább az észt és kisebb részt a finn közönség jelenti a Röövel Ööbik rajongói bázisát, hazai környezetben népszerűségük továbbra is jelentős. A most bemutatandó dal legutóbbi, 2009-es lemezük legnagyobb sikere (és hát valljuk be, azzal a refrénnel, hogy "gucci gucci gucci/ dolce dolce dolce/ versace sace sace", miért is ne lenne sikeres?)

Röövel Ööbik: Kids Stuff Rock (2009)

Szólj hozzá!

Címkék: indie rock észt pszichedelikus Röövel Ööbik

M.A. Numminen

2013.02.06. 11:33 dap

A következőkben az 1940-ben a finnországi Someroban született, elképesztő szerteágazó pályafutású énekes-gitáros-dalszerzőt, Mauri Anteo Numminent mutatjuk be, aki egész életét a publikum meglepésére és provokálására tette fel, éppen ezért az őt felületesen ismerők csak egy vásári mutatványosként tekintenek rá, holott ennél nyilvánvalóan sokkal több. Védjegyének számít a totálisan éneklésre alkalmatlan hangjának tudatos előtérbe állítása (fellengzősebben, de talán kifejezőbben szólva idioszinkratikus éneklési stílusa, amellyel végletesen eltérő zenei/érzelmi/értelmi szinteket kapcsol össze). Noha a pletykák szerint csak fogadásból kezdett el énekelni (ugratták, hogy túl rossz a hangja ahhoz, hogy karriert csináljon), ez a stílus több mint az útkeresés szerencsés véletjenjeinek összjátéka (nem véletlenül kíséri ötvenéves pályafutását), nagyon is tudatos művészi irány. Egyetemi tanulmányai során tanult filozófiát, nyelvészetet, diplomát szerzett szociológiából (szakterülete a szociolingvisztika), ötvenéves korában fejezte be a finn szleng tanulmányozásáról szóló könyvét. A nyolcvanas években még egy nagyon izgalmasnak tűnő szociológiai/kultúrantropológiai tanulmánykötete is megjelent a finn népi kocsmákról (ahol csak 4,5%-os sört lehetett kapni) és az alkoholpolitika fejlődéséről, ezt 2003-ban lefordították németre, itt olvasható a könyvről egy német nyelvű ismertető.

De inkább térjünk át zenei pályafutásának (igen felszínes, például szót sem ejtek Schubert-átértelmezéseiről és sok másról) áttekintésére: filozófiai-lingvisztikai érdeklődése és nagyon is intelligens humora abból is látszik, hogy egy egész albumot szentelt Wittgenstein szövegeinek éneklésére (1989-ben jelentette meg a The Wittgenstein Suite című lemezét, amit 1990-ben a Routledge is elkezdett terjeszteni). Az egyik, azon a lemezen megjelent dalból 1993-ban Claes Olsson rendezésével klip is készült, érdemes kattintani a linkre, egészen egyedülálló dal: Wovon man nicht sprechen kann (az énekhang felvétele 1967-es, a turkui egyetem kávézójában rögzítették). Egy másfajta zenei megközelítésre pedig az In order to tell című dal lehet példa, amelyben Wittgenstein traktátusának szövegei egy rock and roll számmá lettek gyúrva. Filozófiai érdeklődése azóta is megjelenik munkásságában: 2010-ben kamarakantátát írt Heidegger és Hannah Arendt szerelméről (1.rész, 2. rész), melynek legvégén maga énekel egy részletet a Lét és időből.

De vissza az időben! Miután Numminen az Elektromos Kvartett (Sähkökvartetti) nevű formációjával a ‘60-as évek elején megalapította a finn elektronikus zenét, a ‘60-as évek végére már egy underground rock és -művészeti formációban találta magát, akikkel az akkori konzervatív társadalmat nagyon sikeresen ki is borította. Csapatuk neve Suomen Talvisota 1939-1940 (Finn téli háború 1939-1940) volt, amiben rockzenészek mellett egyéb alternatív művészek is részt vettek és álnéven működtek. Finnországszerte “underground eseményeket” szerveztek, amelyek során felolvasásokat tartottak, zenéltek és kísérleti kisfilmeket vetítettek (egyik botrányuk ezzel kapcsolatos: egy maszturbáló férfiról szóló kisfilm hatására elájult egy nő a közönség soraiban, a csoportot ki is tiltották Ouluból, ahol az esemény zajlott), majd két tévéfellépésük után gyorsan onnan is letiltották őket. Hogy képet kapjunk a formáció zenei világáról, érdemes meghallgatni Vihreä Valta című dalukat, meg kell azonban jegyezni, hogy a dalok többségét inkább szövegíróként, nem énekesként jegyezte Numminen. Egyetlen lemezük (Underground Rock címmel) 1970-ben jelent meg, de ekkor Numminen már a Neorusztikus Jazz-zenekar (Uusrahvaanomainen Jatsiorkesteri) megalapításával foglalkozott, ami azóta is működik, bár manapság Numminen általában a ‘77 óta zenekari tag zongorista-harmonikás Pedro Hietanen kíséretével kettesben koncertezik.

Numminen a ‘70-es években egy teljesen más irányba is elindult, ahol azóta szintén töretlen a sikere:  egy rádiós ismerőse hatására felfedezte a gyerekeknek szóló zene lehetőségeit, ahol képzelete és humorérzéke még szabadabban tud szárnyalni.A ‘80-as évek óta állandó társával rendszeresen adnak gyerekeknek szóló koncerteket is, amelyek során Pedro Hietanen cicának öltözve (egy Pommi nevű figurát megtestesítve), míg Numminen nyuszikosztümben (Gommiként) zenél. Amilyen furcsa és bizarr első látásra ez a duó, annyira szeretik a kis- (és nem annyira kis) gyerekek. A Gommi ja Pommi duónak sajnos elég kevés felvétele hozzáférhető a neten, de érdemes belehallgatni a Kumipallo (gumilabda) című dalba (ez 1985-ben jelent meg először, és egyébként Bobby Vee 1960-as Rubber Ball című számának feldolgozása).

Már ennyiből is látszik, mennyire ötletes és sokszínű figura Numminen, de 1995-ös projektje talán még az őt ismerőket is meglepte: megjelentetett ugyanis egy albumot Numminen Goes Tech-No címmel, amelyben a kornak megfelelő színvonalú, de hihetetlen (ön-)iróniával átitatott tuctuc-popzenét játszott. Erről az albumról a legnagyobb sikert a Yes Sir, I Can Boogie feldolgozása futotta be (nagyrészt azért, mert német verzió is készült belőle), a linken is látható klipet szintén Claes Olsson rendezte. Az elektronikus zenétől, amely kezdetek óta kíséri pályafutását, azóta sem távolodott el - a Numminennel való közös zenélésen kívül kevéssé ismert DJ Sane-nel állt össze az utóbbi időben, hogy olyan produkciókat szólaltassanak meg, mint például a Mini & Maxxxi című dal.

M.A. Numminen a mai napig aktív, legutóbbi turnéján filmet is forgattak róla, ami 2012-ben került a mozikba, a trailer meg is tekinthető, és csöppet sem meglepő, hogy angol felirattal is hozzáférhető. Numminen ugyanis a multikulturalizmus maga: a finn mellett rengeteget énekel svédül (egy időben népszerűbb volt Svédországban, mint hazájában, pár éven át ott is élt, de a honvágy végül hazahívta), mint láttuk, németül (nemrég például Heine-verseket zenésített meg), angolul (egy nagyon aranyos angol nyelvű klipje A Nyulak Jogainak Egyetemes Nyilatkozata), de vannak felvételei eszperantóul és oroszul is.

Életének mottójául talán egy vele 2000-ben készített interjú zárómondata is szolgálhatna, a ma már hetvenéves művész így válaszolt az azzal kapcsolatos kérdésre, hogy miért nem kap támogatást filmtervjeinek elkészítésére: Boy I’m glad if the critics still get annoyed by the sixty-year-old Numminen.

(források: wikipedia és a facebook-os rajongói oldal)

Szólj hozzá!

Címkék: jazz kult finn elektronikus rock and roll M.A. Numminen

Az agit-rock vörös csillagai

2013.02.01. 23:46 dap

A következőkben röviden bemutatandó zenekar tagjai még sokkal kevésbé veszik magukat komolyan, mint bármely eddigi, a blogon bemutatott énekes, pedig azért vannak vetélytársak. A Punatähdet (vörös csillagok) zenekar melegszívű, humoros agit-rock-ként definiálja stílusát, és dalszövegeikben a finn történelem zűrös korszakainak állítanak ironikus emlékműveket. Az előadások komolyságát jelzi, hogy külön meghívott vendégük is fellép olykor, hogy antialkoholista beszédeket tartson.

A zenészek, akik az előadások során a hetvenes évekből előbukkanó kommunista rokonokat alakítanak, az internacionalizmus jegyében a finn politikát is maguk mellé tudták állítani, ugyanis nemcsak a szélsőbalos Baloldali Szövetség és finn szocdemek rendezvényein léptek fel (többek közt Tarja Halonen győzelmi buliján is), de a centrista zöldek és a konzervatív Nemzeti Koalíció hívó szavának is eleget tettek. A zenekart a kilencvenes években alapította néhány őrült politikatörténetet hallgató hallgató, köztük Jan Erola (a táncoslábú énekes), aki ma már zenészi elfoglaltságai mellett egy kiadóvállalatot igazgat, és Jaakko Lyytinen (a táncoslábú gitáros), aki mellékesen a Helsingin Sanomat kultúrfelelőse. Első lemezük 2001-ben jelent meg, de máig aktívak (bár negyedik éve nem rukkoltak elő új szerzeményekkel), az alább bemutatandó videó 2011-es, és hol máshol is készülhetett volna, mint a tamperei Lenin-múzeumban!

Punatähdet - Männään lakkoon (Megyünk sztrájkolni)

 

Szólj hozzá!

Címkék: humor finn agit-rock Punatähdet

Kis észt paranoia: a Loss Paranoias

2012.06.14. 11:06 dap

A most következő posztunk a szokásosnál rövidebb lesz, ugyanis egy nagyon friss zenekart mutatunk be, és bár túlzó lenne teljes újdonságként tálalni a tartui illetőségű Loss Paranoiast az idén június 11-én megjelent albumuk nyomán, hiszen már az eurovíziós dalverseny észt előfutamán feltűntek, azért azok, akik a megjelenés idején olvassák ezt a posztot, bizonyosak lehetnek benne, hogy egy pályájuk legelején lévő zenekart fedezhetnek fel. Önmeghatározásuk szerint nyers és természetes zenét játszanak, britpopos beütésű indie-ként mindenesetre talán kicsit könnyebb beazonosítani őket.

 

A zenekar létrehozásának ötlete 2010 novemberében merült fel az ötből négy tag, a korábban sessionzenészként működő vagy kisebb zenekarokban játszó Madis Fuchs énekes-basszgitáros, Vilho Meier gitáros, Priit Sootla billentyűs, Andres Mikk dobos fejében, akik közös ismerősök révén hamarosan ráleltek az énekesnőre, a civilben bioanalitikus Helena Virtre, és 2011 tavaszán már fel is léptek. Nagyobb népszerűségre természetesen az eurovízió észt válogatója nyomán tettek szert, ahol szinte teljes ismeretlenségből indulva bejutottak az országos döntőbe, és a hatodik helyen végeztek a Valedetektor (hazugságvizsgáló) című dalukkal.

Első kislemezük 2011 decemberében jelent meg, amit azóta már több is követett a nagylemezt népszerűsítendő. A 13 dalt tartalmazó album címe Maailmalõpp on lähedal (közel a világvége).  A bemutatandó dal is ezen a lemezen található, a videóklipet a zenekar tagjai rendezték.

Loss Paranoias - Läbi Tantsu, Läbi Elu

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: indie pop rock észt Loss Paranoias

Sofia Jannok és a számi joika

2012.02.03. 10:15 dap

A következőkben egy lenyűgöző hangú és tehetségű énekesnőt mutatunk be, azonban mielőtt vele megismerkednénk, érdemes röviden leírni a hátteret, amelyből zenéje kiindul: a számi joika egyedülálló világát. 

A joika szikár meghatározása valahogy úgy festhet, hogy az nem más, mint a számi kultúrába ágyazott zenei jellegű önkifejezési mód, amely többnyire hangszeres kíséret nélküli (legfeljebb hagyományos számi fadno  és sámándob kíséri – a fadno önmagában is érdekes, mert a környező népek egyikénél sem található ehhez hasonló három-hatlyukú síp), improvizatív jellegű, kevéssé szövegcentrikus, egyedi hangképzésű éneklés. A szöveg hiánya vagy másodrendűsége (amire még visszatérünk) azért is érdekes, mert élesen szembenáll a többi északi finnugor nyelvű nép runó-hagyományával – a runó-dalok szövege olyannyira központi, hogy a mai finnben a szó önmagában már csak a verset jelenti (erről bővebben például itt lehet olvasni). A joika esetén a szavak egyáltalán nincsenek a dallam, a ritmus, az előadásmód és a gesztusok fölé rendelve. (A képen egy számi családot látunk 1900-ból - forrás)

A joika tárgyai állatok, emberek, helyek,  vagy érzések lehetnek. Ezen a ponton azonban máris döccent a leírás pontossága, a joikának ugyanis nincs tárgya – legalábbis a dal-téma reláció nem illeszthető a nyugat-európai értelmezési keretek közé. Andé Somby joika-énekes és kutató szavaival: „A joikának nincs tárgya. Ez talán azt jelenti, hogy nem lehet a joikáról az alany-tárgy fogalmakban beszélni vagy gondolkodni.”

Ursula Länsman, az Angelit énekese  erről így ír: „A joika nem csak leírás: teljességében próbálja megragadni témáját. Olyan, mint egy holografikus, többdimenziós élőkép, egy másolat, nem csak egy sima fotó vagy egyszerű képi memória. Nem valamiről szól, hanem maga az a valami”. Az ilyen egylényegűséggel van kapcsolatban a „szerzői jog” is, a joika ugyanis nem a szerző tulajdona, hanem a joikázotté (erről bővebben Harald Gaski, a számi irodalom kutatója ír itt). Ezzel függ össze az északi számiban elterjedt azon hagyomány, hogy az újszülöttek kapnak egy saját joikát, aminek az identitásképző ereje a névhez mérhető.

A joika szerkezete a számi világképet is tükrözi – sem eleje, sem vége nincs. Somby szavaival „a joika nem egy vonal, inkább valamiféle kör. Nem olyan kör azonban, amelyre jellemző lenne az euklideszi szimmetria, talán inkább mélységszimmetriája van.Ez azt jelenti, hogy ha a joika elejéről vagy végéről kérdeznének, a kérdés hibás lenne.”

A számi nyelvek leírásába, illetve a joikák ezek szerinti különbözőségeibe talán már túlzás lenne belemenni, legyen elég annyi, hogy jelentős különbségek vannak a számi közösségek joikái között. A pentaton skála például az északi számira jellemző, a déli számi joikája esetén pedig hangsúlyosabb a szöveg megjelenése, mint máshol. Annyit még ezen túl is érdemes a számi nyelvekről és kultúráról tudni, hogy meglehetősen kis közösségük ellenére (még a legnagyobb számi nyelvet, az északi számit is csak húszezernél alig többen beszélik) aktívan működő és nagyon is tudatosan szervezett és felépített kulturális intézményrendszerrel rendelkeznek, amellyel a hosszan tartó erőszakos asszimilációs törekvések tragikus következményeit próbálják helyrehozni. Gyakran emlegetett példa, hogy a 300  beszélővel bíró inari számi közösségből két viszonylag neves rapper is kikerült (Amoc és Ružže), akik természetesen anyanyelvükön énekelnek.

A joika-énekesek közül a magyar olvasóknak Mari Boine neve csenghet a leginkább ismerősen, ő ugyanis rendszeres visszatérője a különböző hazai világzenei rendezvényeknek. Mind ő, mind a többi említett énekes a legnagyobb, az északi számi nyelv beszélője. Az autentikus joika-énekesekkel szemben (akik közül a 2001-ben meghalt Nils-Aslak Valkeapää, illetve a szerencsére máig aktív, és crosssoverekben is gyakran részt vevő Wimme a leghíresebb) Boine már bátrabban von be a zenébe jazz-elemeket, azonban a következőkben bemutatott énekesnő merészkedett a legmesszebb a popzene és a joika összeházasításában.

Az 1982-ben, Lappföld svédországi részén született Sofia Jannok ugyanis nem a hagyományőrzés egy formájaként tekint a joikára, hanem az önkifejezési lehetőségét látja benne. Már 11 éves kora óta énekel, 15 évesen Anna Kärrstedt-tel párban már egy ifjúsági tehetségkutatón is részt vett. Formációjukat nem túl kreatívan Sofia och Anna névre keresztelték, a nagy áttörést ennek ellenére együtt érték el 2001-ben, amikor megnyerték az évente Norvégiában megrendezett Sámi Grand Prix fesztivált. Egy kislemezük jelent meg Čalmmit (szemek) címmel, erről a Du Čalmmit (Szemeid) című dal hallgatható meg.

Jannok két évvel később, 2003-ban már egyedül indult a fesztiválon, és újra megnyerte azt Liekkas (meleg) című dalával. Első lemezére azonban egészen 2007-ig kellett várni (a címe White/Čeaskat lett), ezen jelent meg végül a fesztiválgyőztes dal. Második és mindeddig sajnos utolsó lemeze 2009-ben jelent meg By the Embers/Áššogáttis címmel. Az ezt követő turné óta (amely során számos nemzetközi fesztiválon is szerepelt) igencsak megritkultak fellépései, tavaly csak néhány nagy fesztiválon láthatták a szerencsések. Szintén 2009-re tehető egyik legérdekesebb fellépése, ahol a Waterloo joikásított változatát adta elő, számi nyelven. Érdemes meghallgatni.

Szerencsére nem volt azonban teljesen újdonságoktól mentes a 2011-es év sem, mert a svéd köztévé egyik nagyon szimpatikus műsorában, a Sápmi Sessions-ben fellépett. A műsor koncepciója a „3 nap, 2 művész, 1 dal” szlogennel foglalható össze, azaz a programfolyamban egy-egy svéd és számi zenész vagy zenekar feladata, hogy három napnyi közös munkával összehozzanak egy dalt. Sofia a Familjen zenekarral közösen a Rissájávri című dalt írta meg.

A következőkben bemutatott dal Sofia Jannok egyik leghíresebb dala – a 2009-es lemezén jelent meg, az előadás is 2009-es, a nagy hagyományokra visszatekintő Allsång på Skansen rendezvényén adta elő. A címe Irene, és az északi számi szokásokhoz híven ez a dal egy tényleg létező, Irene nevű nagyon szerencsés lány személyes joikája.

Sofia Jannok – Irene (2009)

Szólj hozzá!

Címkék: pop folklór világzene számi sofia jannok joika

Világzene Kelet-Finnországból: Pauliina Lerche

2011.07.23. 14:43 dap

Karélia oroszországi részén már jártunk, de a Finnországhoz tartozó részekben is érdemes szétnézni, mert a folkzene-világzene ötletes és szerethető alakjai közül ott is többeket találunk. A leghíresebb közülük persze a Värttinä zenekar, a következőkben azonban csak annyiban lesz róluk szó, hogy mai bemutatottunk, Pauliina Lerche velük tapasztalta meg először a zenei karriert, ugyanis 1983-ban, 9 évesen, a Värttinä alapító tagjai között találta magát, miután egy gyerekeknek szóló tehetségkutatón felfigyeltek rá, és ott élt, ahonnét a zenekar is indult, Rääkkylä városában.

Pauliina Lerche nemcsak dal- és szövegírói tehetsége miatt döntött a szólókarrier mellett, hanem hangszeres tudása is irigylésre méltó, bár fő hangszerének a harmonikát tekinti, nem ritka, hogy hegedűt ragad, de kantelén és egy ahhoz hasonó modern hangszeren, a deltaron is játszik. 

Bár már jóval korábban elkezdett szólóban koncertezni, első albumát 2002-ben jelentette meg Katrilli címen, míg a másodikat, a Malanja címűt négy évvel utána, amelyet egy japán koncertturné is kísért. A nagyobb népszerűség és ismertség ezután érte el az énekesnőt, aki szólókarrierje mellett számos kisebb-nagyobb folkzenekarnak is tagja, amelyek közül talán a Burlakat a legizgalmasabb, akik (állításuk szerint) az egyetlen olyan világzenét játszó zenekar, amelynek csak karjalai nyelvű szövegei vannak.

Hősnőnk másik izgalmas (és kifejezetten népszerű - egy időben a finn köztévé gyerekműsorában is rendszeresen feltűntek) projektje a Mimmit, amit ismerősei unszolására alakított meg, miután egyértelművé vált, hogy a zenéit imádják a gyerekek. Hannamari Luukkanennel alkotott duójukban szintén tradicionális ihletésű dalokat énekelnek, de kifejezetten gyerekeknek szóló szövegekkel.

Pauliinának 2009-ben gyermeke született, így azóta valamivel kevesebbet lehet hallani róla, de (a zenekari fellépések mellett) időről időre felbukkan egy-egy szólókoncertje is.

A most bemutatott dal a Malanja című lemez lemez japán turnéjáról származik 2007-ből, címe Liileelailee

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: folk finn világzene pauliina lerche mimmit

Különkiadás: Finn j-pop

2011.04.02. 15:11 dap

A következőkben bemutatandó előadóról nem tudok hosszasan írni, mert bár három éve robbant be a finn köztudatba a Finnish Idol középdöntőjébe jutással, viszonylag gyorsan ki is került onnan, utánlövésnek egy reklámban való szereplés és ez a klip futotta. Laura Vanamo azonban még most is nagyon fiatal, és olyan dologgal próbálkozott, ami tényleg nem feltétlenül volt sikerre ítélve: a j-pop átvitelével Finnországba. Az eltelt idő azt mutatja, hogy ez megbukott - amíg az Idolban szerzett ismertsége kitartott, néhány haknit letudott, azóta azonban teljesen eltűnt a süllyesztőben, ellendrukkerei, még ha talán nem is voltak többen rajongóinál, bizonyosan hangosabbak voltak. Albuma nem jelent meg, csak egy kétdalos kislemez, ahol ezt a dalt, és a japán eredetijét énekli, amely egy hasonlóan fiatal japán lány, Tsukishima Kilari egyik fülbemászó dala. Laura azóta inkább újra rajongó, mint énekes, bár a CANDY☆LOVE nevű négytagú formációval olykor fellépnek még, hogy j-pop dalokat énekeljenek playback alapokra, változó színvonalon.

Reméljük, van visszaút, addig pedig a bátor kísérlet elismeréseképp nézzük meg a Laura egyetlen megjelent dalához készült kifejezetten cuki klipet.

Laura Vanamo - Se tunne (Az érzés)

Szólj hozzá!

Címkék: finn j pop laura vanamo

Pszichedelikus őrület a sarkkörről - a Tuomas Henrikin Jeesuksen Kristuksen Bändi

2011.03.26. 15:29 dap

A következőkben egy, a sötét és hideg észak minden sztereotipikus hatását magában hordozó zenekarral ismerkedünk meg, az Ouluból, 2008-ban indult Tuomas Henrikin Jeesuksen Kristuksen Bändi nevű együttessel. A zenekar színházi közegből indult (a két meghatározó személyiség, Tuomas Henrik és Tommi Saha énekesek az oului bábszínházban dolgoztak), nem véletlen, hogy a koncertjeiken nemcsak zenéjükkel, hanem öltözékükkel és viselkedésükkel is hatni próbálnak a közönségre.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Zenéjüket leginkább pszichedelikus rockként lehetne leírni, de ők maguk emellett a keresztény rap és a southern rock stílusirányzatait is kiemelik önmeghatározásukban. Kísérletező kedvük szinte minden dalukban látszik, a kemény zúzások mellett sok lassú, melankolikus számuk is van. Szövegeik gyakran excentrikusak, nyersek és szókimondók, de névválasztásuk még ezek ismeretében is meglepő, elmondásuk szerint a sok hülye ötletből, amelyek eszükbe jutottak, a legőrültebb mellett döntöttek, de egyébként "a banda és Jézus között sok közös dolog van, mert Jézus az abszlolút jóságot fejezi ki, és a zenekar is nagyon jó". 
Bemutatkozásuk rögtön két albummal történt 2009-ben (ezeket LP-n is megjelentették), a Vade Retro Satanus I. és II. címmel. Ezekkel egyelőre nem értek el átütő sikereket, de ez nem szegi kedvüket, azóta dokumentumfilm is készült róluk, valamint három digitális kislemezt is megjelentettek, amiket tetszőleges mértékű hozzájárulás ellenében (igen, ingyen is) lehet (és érdemes) letölteni innen.
Következő daluk a 2009-es kettes számú lemezükön jelent meg, címe Vituttaa (dühös)
 

Szólj hozzá!

Címkék: punk finn pszichedelikus rock tuomas henrikin jeesuksen kristuksen bändi

A finn punk úttörője: Pelle Miljoona

2011.01.23. 01:15 dap

A '70-80-as évek finn punkzenéjének egyik legjelentősebb alakja, Pelle Miljoona neve művésznév, azt jelenti, hogy millió bohóc - igaz, a Pelle egyben rendes név is lehet, fura nép ez a finn. Az igazi neve Petri Samuli Tiili,és a Hamina városában született 1955-ben. Zenei pályafutása mellett íróként is jeleskedik, tavaly már a tizenegyedik regénye jelent meg.

Hosszú pályafutása során számos zenekarban megfordult, de mindegyik Pelle köré szerveződött, különbségek a stílusokban voltak (bár az első években klasszikus punkzenét játszott, azóta jó pár folkdalt is énekelt, egyre több akusztikus koncertet ad és reggaet is játszik), jelenleg egy akusztikus és egy rockzenekara van, de szólóban és duóban is gyakran fellép. Talán leghíresebb dala az 1980-as Moottoritie on Kuuma (Forró az autópálya) című, amelynek most egy 2008-as, akusztikus verzióját linkelem, hogy az is látszódjon, hogy Pelle nem mindig ül a dobok mögött, gitározik és szájharmonikán is játszik.

Roppant termékeny alkotó, a regényei mellett már csaknem harminc albumot jelentetett meg (a válogatáslemezeket nem számolva), és 1998 óta a Suspenders nevű punkzenekar dobosa is. Legutóbbi lemeze 2009-ben jelent meg Dharmapummi címmel, amit klasszikus punk-felállásban (dob-gitár-basszgitár) vettek fel, érdemes belehallgatni a 68 című dalába erről a lemezről, hogy kiderüljön, milyen sodró dalokat tud írni 55 éves fejjel is.

A bemutatott dal pedig eredetileg 1979-es, de a felvétel a kétezres évek közepén készült, címe Nuoret Sankarit (Ifjú hősök - érdekesség, hogy utóbb ez lett a Vadnyugat fiai című film finn címe is)

Szólj hozzá!

Címkék: punk finn pelle milljoona

Örömzene Karéliából: a Sattuma

2011.01.06. 00:59 dap

A következőkben egy igazi örömzenét játszó zenekart ismerhetünk meg, amely a lokalitásának eleve vegyes kultúrájú sajátosságait a világzene egyetemes nyelvén, élvezetesen és figyelemre méltó színvonalon adja át közönségének. A Sattuma zenekar Karélia fővárosában, Petrozavodszkban alakult, ami rögtön érthetővé is teszi, miért énekelnek három nyelven: finnül, oroszul és karjalaiul. (A karjalai nyelvet egyesek csak a finn egy dialektusának tartják, az elterjedtebb nézet szerint azonban külön nyelvként tekintendő, bár csak a 19. században vált el a finntől. A két nyelvet nagyon egyszerűen meg lehet különböztetni, a finnben ugyanis többek között nincs "s" és "cs" hang.)
A zenekar amolyan családi vállalkozásként alakult 2003-ban. Egy finn-karéliai apa és lánya mellett egy orosz apa és fia alkotják a beltagokat, de legutóbbi lemezükön számos vendéggel egészültek ki. Négy, eddig megjelent lemezük meghallgatásával nagyon jól kirajzolódik a zenekar fejlődése: a bájosan amatőr népzene-társulat a gyerekek felnőttével profizmusában is szerethető világzenei (illetve önmeghatározásuk szerint neo-folk, de ez félrevezető lehet) együttessé alakult. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Sattuma (finnül a szó egyébként egyszerre jelent lehetőséget és a cél elérését) nagyobbrészt saját, a tagok által írt dalokat játszik, a dallamvilágban igyekeznek hűek maradni a hagyományokhoz, és számtalan hangszeren játszanak, közülük néhány nagyon izgalmas: a kantele (citerához hasonlító finn nemzeti hangszer) mellett juohikko (két- vagy háromhúrú vonós líra), csipszan (pánsípszerű komi hangszer, amelynél viszont nincsenek összekötve a különböző méretű sípok, így két vagy több zenész kell a dallamok eljátszásához. Érdekesség, hogy a komiknál csak nők és lányok játszottak ezen a hangszeren), mankeri (klarinétszerű karéliai hangszer), de például a duda is megszólal a dalokban.

Eddig négy lemezük jelent meg, a legutóbbi (és a leglendületesebb) 2010-ben (ennek címadó dalát is érdemes meghallgatni), a következő dal viszont 2008-as, Palapeli című lemezükről szól, karjalai nyelven.

Sattuma - Marjaini-Darjaini (Kedvesem, Darja)

 

Szólj hozzá!

Címkék: finn orosz világzene karélia sattuma

Profi tinik: a Blacksheeps zenekar

2011.01.03. 19:58 dap

2008-ban Norvégia egy kevesebb, mint 900 lelket számláló észak-norvég számi falura, Nessebyre figyelt, amikor is a 2007-ben helyi fiatalokból alakult zenekar elindult egy gyerekeknek szóló tévés tehetségkutatón, és azon nyomban meg is nyerték azt az Oro jaska beana című dalukkal. A zenekar tagjai tényleg félelmetesen fiatalok, az énekes-gitáros lány 1994-es születésű, de egyikük sincs még 20 éves.

Norvég és angol nyelven énekelnek (angolul sem csak feldolgozásokat), de több dalukban is vannak sorok számi nyelven (például az előbb említett dal címe számiul jelenti azt, hogy “Csöndet, kutya”). Ez nem véletlen, vagy egy nagylelkű gesztus: Nessebyben a számi a lakosok nagy részének (és az oktatásnak is) az első nyelve. Érdemes meghallgatni a kifejezetten ötletes No milk today-feldolgozást, amibe szintén számi nyelven fűztek bele pár sort.

A tehetségkutató megnyerése után őrületes népszerűségre tettek szert a norvég fiatalok között, szinte minden gyerek odavan ezért a tényleg kifejezetten jó tinipunk-bandáért (a kutyás daluk felkerült a norvég listák élére, megkapták érte a legjelentősebb norvég zenei díjat és az év dala is ez lett), akik kifejezetten komoly témákról is énekelnek.

Az itt bemutatandó daluk, ami 2009-es, Blacksheeps című bemutatkozó albumukon jelent meg, egy fiúról szól, aki lány szeretne lenni (ez az angol refrénből ez érthető is). A szöveg lényege az, hogy jobban jár a coming outtal, nem gáz az ma már. (A dalból készült egy nyolcperces kisfilm, itt megnézhető angol felirattal, ajánlom, nagyon aranyos.)

The Blacksheeps - Edwin (2009)

 felhasznált forrás: wikipedia

Szólj hozzá!

Címkék: punk norvég számi the blacksheeps

Egy majdnem kihalt nyelv életben tartói: a Tuļļi Lum

2011.01.01. 20:20 dap

Nem véletlenül a Tuļļi Lum zenekar bemutatásával kezdjük 2011-et, e bejegyzés apropója, hogy 2011 a lív nyelv és kultúra nemzetközi éve, mert épp 150 éve jelent meg az első lív nyelvtankönyv és szótár. A nyelv kb. olyan távol van a magyartól, mint a finn vagy az észt, érdekessége azonban, hogy előbbi kettőnél jóval több ősi elemet őrzött meg. Mára a kihalás szélére sodródott (nem elsősorban az észthez való hasonlósága és az ellettesülés [a lívek ugyanis Lettország területén élnek], hanem a szovjet idők eloroszosítása miatt), alig tíz ember beszéli anyanyelvi szinten, azonban egyikük sem első nyelvként. Szerencsénkre viszont e tíz közé tartozik a Tuļļi Lum zenekar énekese, Julgī Stalte, aki egy, a lív nyelv és kultúra ápolása és fenntartása iránt elkötelezett családba született, nem véletlenül fedezzük fel egy rokona (valószínűleg dédapja) nevét a lív himnusz szövegírójaként.

A Tuļļi Lum (aminek jelentése forró hó) 1999-ben alakult, és máig többé-kevésbé aktív, bár a hangos sikerek sajnos messze elkerülik a zenekart (pedig a lív kultúrának reneszánsza van, az idei lett Eurovíziós selejtezőn is feltűnt egy lív nyelvű dal, amely azonban nem véletlenül nem nyert). Egyetlen albumuk 2000-ben jelent meg, és szinte teljesen hozzáférhetetlen, pedig nagyon kellemes, fogyasztható, jól hangszerelt köntösbe bújtatták a tradicionális ihletésű dallamokat. A Tuļļi Lum zenéje a lív népzenei motívumokat ötvözi a jazz-zel, a szövegek alapjául pedig különböző néprajzi gyűjtések szolgálnak.

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek alapján nem meglepő, hogy a dalok (amelyek közül néhány meghallgatható a zenekar myspace oldalán) témája a természeti népek mindennapjai köré szerveződik, talán az sem véletlen, hogy a lemez leglendületesebb dala a Tōţi broutšõb Rīgõ (apa Rigába ment) című.

Az itt bemutatott dal (az egyetlen, ami fent van a youtube-on) a lemez záródala, egy lív altatódal feldolgozása.

Tuļļi Lum - Eijō (Altató), 2000

 

Szólj hozzá!

Címkék: jazz folk észt tulli lum lív

Az észt jég peremén: a Jäääär

2010.12.31. 15:47 dap

Az észt zene egyik illusztris képviselője a megkapó nevű Jäääär (jégperem) zenekar. Nem véletlenül próbálom kikerülni a műfaji besorolást, valahol a folk és a pop közé lehetne őket elhelyezni, de mégsem világzenét játszanak, önmeghatározásuk ("városi folk") beszédes. A zenekar története Tartuban kezdődött, és már 1991-es megalakulásukkor azt tűzték ki céljukként, hogy a '80-as évek bensőségességet nélkülöző zenei világa helyett a hallgatók lelkét érintsék meg. Ezt, úgy tűnik, sikeresen el is tudják érni, húsz éve az észt zene élvonalában tudtak maradni, 2011 januárjában a jubileumot nagyszabású koncerttel ünneplik. 

A városi népzene stílusmeghatározásának ismeretében az sem meglepő, hogy gitárzenét játszanak, számtalan pengetős hangszer, többek között mandolin, mbira, rezonátoros- és steel-gitár szólal meg dalaikban, amelyeknek a szövege is éppoly fontos, mint a zene. Nagyon termékenyek, 2009-ben két nagylemezük is megjelent, a Heikki Kallével közös Öö on öö (éjjel éjjel van) címűért az év zenekara díját is megkapták Észtországban. A következő dal azonban a másik tavalyi lemez címadó dala.

Jäääär - Pojaga restoranis (Az étterem gyermeke)
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: folk észt jäääär

Kari Tapio és a finn tangó

2010.12.30. 22:30 dap

Ami nálunk a táncdal, az a finneknél a finn tangó. A műfaj az 1930-as évekből ered, amikor az argentin vándorzenészek által Európába behozott tangóműfaj Finnországba is betette lábát, és olyan népszerűvé vált, hogy hamarosan a finn zenészek is felfedezték maguknak a dallamos tánczenében rejlő lehetőségeket, és saját nyelvükön is elkezdtek énekelni. A műfaj olyan sikeresen intézményesült a finn kultúrában, hogy 1985 óta minden évben nagyszabású tangófesztivált rendeznek, amely a legrégebb óta működő ilyen fesztivál a világon.
 

A finn tangó műfajának egyik legnagyobb ikonja Kari Tapio, aki 2010 decemberében halt meg egy teljesen váratlan szívroham miatt, pályája így befejezetlen - bár sikerei csúcsán már túl volt, népszerűsége a vele öregedők közt töretlen volt. A fiatalok szemében inkább egy amolyan finn Korda György lehetett, de az intézményes kultúra elismerése miatt nem volt olyan nagy céltáblája a viccelődéseknek, de hozzá kell tennünk, nem is égette le magát -általában élőben, zenekarral énekelt. Már a '60-as években zenélt, de igazi népszerűségre 1976-ban, a Laula kanssain (énekelj velem) című dallal tett szert, amely egyébként a Jackpot zenekar Sing My Love Song című dalának finn nyelvű változata. Tapio egész pályafutása során szívesen énekelte külföldi dalok finn nyelvre fordított verziót, sok dalt vett át Johnny Cash-től, Kris Kristofferssontól, de például Cohen Dance Me To The End of Love című dalát is feldolgozta. Legismertebb feldolgozása talán az emblematikus L'italiano finn változata, az Olen suomalainen (Finn vagyok).

Végül nézzük meg Tapio egy saját dalát, ami 1995-ös, leghíresebb lemezének címadó dala. A felvétel 2008-as, a dal címe pedig Myrskyn jälkeen (Vihar után)
 

felhasznált forrás: wikipedia

Szólj hozzá!

Címkék: finn kari tapio finn tangó

Na de mi ez?

2010.12.30. 17:08 dap

Nem fogok hosszas beköszöntőt írni, már régóta blogolgatok több-kevesebb (inkább kevesebb) rendszerességgel, azonban úgy másfél éve egy mikroblogba kezdtem, ahová rengeteg hülyeséget gyűjtöttem össze, viszont időről időre néhány érdekes zenekart és zenészt is bemutattam. Ezeket fogom kicsit átszerkesztve és kibővítve áthelyezni erre a blogra, és remélhetőleg új bejegyzésekkel is szolgálni tudok. Eleinte nem törekedtem teljes életművek bemutatására, így némelyik bejegyzés az elvárhatónál is sokkal hiányosabb lesz, inkább egy-egy dalhoz kapcsolódó élményeim kicsit kiterjesztettebb leírása. Remélem lesz értelme ennek a kis gyűjtésnek, mindenkinek jó szórakozást hozzá.

Szólj hozzá!